Eddig csak külső szemlélője voltam, annak, milyen amikor beszippantja a net az embert! Amikor a családom egyes tagjai mondják, - jó megyek, de még ezt az egyet .... - és órák, vagy fél nap múlva áll fel a gép elől. Én meg nem értem, mi az ami új és új lépésre készteti!Hát most már értem! Olvasni az Agorán a hozzászólásokat, feladatokat csinálni, keresni ezt, azt, és közben ide-oda tévedni a neten, és találni érdekes cikkeket, alkalmazásokat... és igen, én is mondtam: jó megyek, de még ezt az egyet .... és utána órák teltek el - még jó hogy a családom minden tagja már felnőtt és öngondoskodó! :-)
Rendszeresen tartok módszertani tréningeket tanároknak. Mindig felhívjuk a résztvevők figyelmét, hogy úgy vegyenek részt a képzésen, hogy a cél kettős - az új ismereteket szerezni és közben megtapasztalni, milyen is az adott módszerrel tanulni. Itt is ez a helyzet, itt tanulunk együtt 44-en. Érdemes megfigyelni, hogyan viselkedünk, reagálunk ebben a szituációban - hiszen a gyerekek is hasonlóan viselkednek majd (bár nekik ez a nyitott világ már lételemük)
Vannak a kimaradók, akik érdeklődtek, lelkesedtek, de nem / még sem csatlakoztak.Vannak a belekóstolók, és a lelkesedők. Vannak akik, mindenhez hozzászólnak, mindenhol megmutatkoznak, - őket könnyű tutorként követni, ők azok az iskolában is mindig jelentkeznek. Vannak akik ritkán szólnak, de ha írnak új dolgokkal bővíti a közös tudástárat, új témákat vetnek fel. - az ő visszajélzésükre is tudunk tanárként építeni. Bizonyára a legtöbben a "megfigyelők" vannak, akik olvassák, próbálják, de még nem tudnak, nem akarnak megmutatkozni - ők a nagy kérdés a segítő tanár számára, mit gondolnak, mit tudnak?
Az "aktiv részvétel" mennyiségi avagy minőségi jelenlétet takar?... és akkor mikor minőségi a részvétel?
A harmadik gondolat ebből következik, én hogyan tanulok egy ilyen környezetben? Már a bevezetőben is jeleztem, nagyon feszélyez, a közvetlen kontaktus hiánya. Nem látom az arcot, arcokat akikhez "beszélek" - hiszen én abból élek, hogy elsősorban a metakommunikációra reagálok.
Én a megfigyelők közé tartozom. Elolvastam minden bemutatkozást, hozzászólást - közben gondolatban kinyilvánítottam tetszésemet, lelkesedésemet vagy éppen az az ellenkezőjét. Persze megnyilatkoztam, mert tudom ez a feladatom, de még/már térdig állok a vízben és figyelem biztonságos-e víz?
Kedves Enikő!
VálaszTörlésSokáig én is azt hittem, hogy igazi kapcsolatot csak közvetlen kontaktus alapján lehet létrehozni. Az előző (TENEGENES) tanfolyam bebizonyította, hogy a közvetett is segíti megtalálni az "egyvénájúakat" :)))
Nagyon sokat dolgoztál a blogodon, tetszik. Ebből a jó kis összefoglalóból én is tanultam.
Enikő,
VálaszTörlésMár korábban akartam reagálni a bejegyzésere, mert igen sok érdekes kérdést felvetsz, csak hát ugye mindannyian időhiányban szenvedünk.
Először is igen, sokan nem hittük volna, de valóban függővé lehet válni, úgyhogy csak óvatosan...
Ebben a képzésben is a dolgok veleje a közösség, az hogy összegyűlik sok különböző háttérrel, attitűddel, tapasztalattal rendelkező ember az ország különböző pontjairól és közösen létrehoznak valamit. És itt most nem feltétlenül materiális dolgokra kell gondolni, sokszor elég csupán egy érdekes beszélgetés, egy vita, vagy egy beszámoló arról, hogy valaki más 100 km-el odébb ugyanolyan kérdéseken morfondírozik, mint én...
A tanulásnak/szocializációnak mindig is központi eleme volt a (kortárs)közösség - így hát az ún. "közösségi hálózatok" semmi újat nem hoztak az ember életébe, csupán egy technológiai körítéssel van most megbolondítva az egész. És ez az, amitől mi tartunk egy kicsit, olyan távolságtartóan állunk hozzá és kételyeink vannak - a diákoknak meg olyan természetes ez, mint nekünk volt a délutáni tömegsport meg a kótyonfitty örs gyűlése. Pedig valójában ugyanarról van szó.